___________________________________________________________________________________________________________________________________
1. Előzetes kutatási tanulmány – Az energiával és az éghajlattal kapcsolatos stratégiai és tervezési dokumentumok, az energia- és éghajlat-tervezés, -kezelés lehetőségeinek figyelembevételével
A harmadik tevékenység részeként – a jó gyakorlatokon alapuló korszerű elemzéseket megelőzően, a jelenlegi helyzet meghatározása érdekében a projektpartnerek elsőként elkészítették az energiával és az éghajlattal kapcsolatos stratégiai és tervezési tanulmányokat. A tanulmány keretei között a szakértők megvizsgálták az aktuális energia-, klímatervezési és -kezelési módokat, amely során feltárásra került az is, hogy a partnerországok jelen pillanatban hol tartanak az európai energetikai és éghajlati célok elérése felé tett lépéseikben. A két projekt partner által kidolgozott elemzések alapján elkészült az összegyűjtött stratégiai dokumentumok egy-egy közös elemzése (a fenntartható energiatervezés és -gazdálkodás, valamint a klímaváltozás hatásainak mérséklésére tett lépések közös korszerű elemzése) is. A közös elemzés az összegyűjtött stratégiai dokumentumok és szabályozások áttekintése mellett a magyar-határon átnyúló térség pénzügyi lehetőségeinek és eredményeinek áttekintését is tartalmazza, Medjimurje és Zala megyei energetikailag felújított középületek példáival.
Előzetes kutatási tanulmány Horvátország
Előzetes kutatási tanulmány Magyarország
Az összegyűjtött stratégiai dokumentumok közös elemzése_ SEPlaM-CC
2. Nyílt pályázati felhívás helyi önkormányzatok számárá. A jelentkezők egy Fenntartható Energia és Klíma Akciótervre pályázhatnak.
A projektparterek kettő nyílt pályázati felhívást hirdettek meg helyi önkormányzatok számára, abból a célból, hogy egy-egy helyi önkormánytatot kiválasszanak (egyet Zala megyében – magyar nyelven, egyet Muraköz megyévben – horvát nyelven). A felhívás alapján egy-egy Fenntartható Energia és Klíma Akciótervre lehet pályázni. A pályázatok egy pontozási rendszer alapján kerülnek elbírálásra.
3. Közös határon átnyúló módszertan a stratégiai tervezéshez
A projektpartnerek, szakértők, műszaki és szakmai tanácsadók segítségével kidolgoztak egy közös módszertant a stratégiai tervezésre (Ivan Plačko, Muraközi Technológiai és Innovációs Központ Kft-.). A stratégiai tervezés közös módszertanát egy olyan eszköznek tekintik, amelyet segédletként tudnak felhasználni a tervezés során. A dokumentum segítséget nyújt a helyi és regionális önkormányzatok számára, azért hogy a közigazgatási területeiken megteremsték a hatékony energia- és klímatervezési elemeket.
Közös határon átnyúló módszertan
4. A fenntartható energiafejlesztés és az éghajlatváltozás cselekvési tervei
A Polgármesterek Szövetsége a világ legnagyobb városokat és településeket összefogó mozgalma, mely az energiát érintő helyi tevékenységekre összpontosít; fókusza az éghajlatváltozás és az energiahatékonyság. Jelenleg 57 ország több mint 9000 helyi és regionális önkormányzata tagja a szövetségnek, mely módszertani és technikai támogatást nyújt a hivataloknak. A Polgármesterek Szövetsége tagjaniank kötelező kidolgozni és elfogadni Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP). A SECAP egy stratégiai dokumentum, amely az energiafelhasználás jelenlegi állása alapján meghatározza az energiahatékonysági intézkedéseket, a megújuló energiaforrások felhasználását és az éghajlatváltozás mérséklését célzó intézkedéseket, melyek végrehajtása 2030-ra legalább 55%-os csökkentést eredményez az üvegházhatású gázok kibocsátását illetőleg. A projekt megvalósítása során két SECAP-ot dolgoztak ki, az egyiket a magyarországi Lenti, a másikat pedig a horvátországi Muraszerdahely városának.
Muraszerdahely Fenntartható Energia és Klíma Akcióterve
Lenti Fenntartható Energia és Klíma Akcióterve
5. Az energia-visszanyerés, a megújuló energiaforrások felhasználása és az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatos bevált gyakorlatok elemzése a két ország közötti hasonlóságok és különbségek áttekintésével
A projektpartnerek összegyűjtötték és elemezték a nemzeti és a nemzetközi jó példákat az épületek energetikai felújításával, a megújuló energiaforrások használatával és az éghajlatváltozás mérséklésével kapcsolatosan. Ezen jó gyakorlatok gyűjtemény legfőbb célja, hogy inspirációt nyújtsanak és jó példaként szolgáljanak hasonló tevékenységek megvalósításához a horvát-magyar határon átnyúló régiókban. Mind a kettő projektpartner külön-külön elkészítette az elemzését a legjobb gyakorlati példákról, melyet ezt követően egyesítettek egy közös jó gyakorlatok dokumentumban. A projektpartnerek összesen 19 jól bevált gyakorlati példát azonosítottak és elemeztek.
Közös jó gyakorlat elemzés, SEPIaM-CC
6. Útmutató a helyi és regionális önkormányzati egységekhez az energia- és éghajlat-tervezéssel és -kezeléssel kapcsolatban
A projektpartnerek közös iránymutatásokat dolgoztak ki a helyi és regionális önkormányzatok számára, melyek fő célja, hogy útmutatást nyújtsanak a megfelelő energia- és klímatervezési folyamatok, tervek kidolgozásához. Ezek az iránymutatások olyan eszközök, amelyek segítik a politikai döntéshozókat abban, hogy a területükön felmérjék és biztosítsák az energiaszükségleteiket, azok gazdasági lehetőségeit.
7. Projekt szórólap
A SEPlaM-CC projekt keretein belül szórólap is készült. A szórólap betekintést nyújt a projektről, annak fő céljáról és a várható eredményeiről. Mindenemlett általános információt nyújt a projektről; megjeleníti a projektpartnereket, a projekt időtartalmát, a költségvetést, továbbá a projekt weboldalának az elérhetősége is megtalálható. A szórólap fontos kiegészítés a projekt keretében eddig készült promóciós anyagoknak.
Tekintse meg a SEPlaM-CC projekt magyar nyelvű szórólapját ITT.
___________________________________________________________________________________________________________________________________